Kézműves babák és a mozgólépcső

Kézműves babák műhelye

Avagy hol készülnek a Rongyladyk mostanában?

Egy bevásárlóközpontban.
Egy kanapén a mozgólépcsőnél.





Kitalálod, hol van?

Kismama és a munkaidő

Ez elég közkedvelt téma mostanában. Sok fórumot is találunk, ahol egymást lelkesítjük, hogy képesek legyünk valamilyen módon munkaidőt varázsolni magunknak. A lényeg akkor is az, hogy munkaidő minden, amit én annak érzek.
Reggel óvodába megyünk a “naggyal”, mikor nem beteg. Onnan átbuszozunk a kisebbikkel a bevásárlóközpontba. Pici lányomat ott várom 2 órán át, ő közben egy gyerekcsoportban játszik, ez az első 2 óra munkaidőm. Majd hazamotorozunk (csak ő motorozik), és ebéd után még 2 órát alszik, így akkor újra dolgozom. Napi 4 óra munkaidő. Utána hazahozzuk az óvodást. Néha még ilyenkor is meg tudok varrni pár dolgot.
Ha van emléked erről az időszakról, persze sejtheted, hogy ez nyilván ritkán sikerül ilyen optimálisan.
Ha pedig már ismered ezt a helyzetet, eszedbe juthat, hogy a hazamotorozós 45 perc is lehetne munkaidő, mikor végiggondolom a tennivalókat. Nem jó, most épp a színek nevét gyakoroljuk a hazafelé útba eső kukákon. 🙂

Kézműves ihletek a bevásárlóközpontban

Az az érdekes, hogy vannak!
Fashion TV megy a folyosón. Japán fababa képe lóg a gyerekcsoporttal szemben. Fekete tüllszárnyak a mozgólépcsőnél.



Társasági élet

Jobban haladnék, ha senki nem járna arra. De van ebben valami izgalmas is.
Úgy kezdődött, hogy valaki odaszólt: Jó munkát!
Tovább varrtam a babát, és közben egy órán át hallgattam egy idősebb hölgy fordulatos élettörténetét. Egyszer csinálhatnék fogadóórát is, ha szeretnéd megnézni élőben, hogyan készülnek a kézműves babák.

Nem biztos, hogy felismersz, többször netezek, mint varrok, de ha szólsz, majd aznap hozok egy boszorkányt és kilógatom picit a táskámból 🙂

Leülhetsz mellém a kanapéra, és elmesélheted az élettörténeted… Aztán egyszer rólad is készítek egy Rongyladyt! Ez még csak vicc volt, de sose lehet tudni 🙂 Ha beindult a fantáziád, írj egy e-mailt az info@rongylady.com-ra!